A pécsi csillagászkörben (és Zsoldos Endre budapesti
csillagászattörténésztől) értesült, hogy egy közeli egyenes ági őse is
csillagászkodott. Szatmári Ákos (1855-1927) tanár Kolozsváron,
Budapesten, Nagybecskereken nemcsak oktatta középiskolákban a fizikát
és a csillagászatot, hanem a hazai színképelemzés egyik első
ismertetője is volt. A csillagászati spektroszkópiáról 1880-tól
1882-ig több könyve is megjelent. Elemér büszke volt erre és a
családjának történetével segítette távoli ősének kutatását.
2019. december 16-án még csillagász barátai között töltötte az
évzárót. Másnap, utolsó elektronikus levelében még ezt írta a
csillagászok levelezőlistájára: "És köszönöm a sok kedvességet, amit
Tőletek kaptam, Elemér." December 23-án lett rosszul, került a pécsi
kórházba és már nem tért magához. 2020. január 3-án hunyt el. Temetése
2020. január 22-én történt a pécsi nagytemetőben.
A Somogy megyei Iregszemcsén látta meg a napvilágot 1945. október 25-én, Vajk Erzsébet néven. Apja kántortanító, anyja pedagógus volt. Szüleinek tizenegy gyermeke született és Erzsébet a kilencedik volt a sorban. Iregszemcsén járta az általános iskola 1-6. osztályát, de a 7-8. osztályosként már Pécsett tanult, mert 1958-ban ott élő dédanyjához költözött. 1959-1964-ig a pécsi Leöwey Klára Gimnáziumban járt középiskolába és itt érettségizett 1964-ben.
Pedagógus édesanyja valamennyi gyermekével megismertette a csillagászat alapjait. Mivel a kis Baby volt a legfogékonyabb erre, vele különösen foglalkozott, már 6-7 éves korától kezdve. Megmutatta neki a főbb csillagképeket, az ismertebb csillagokat, megkülönböztetve tőlük a fényesebb bolygókat. Egy-egy fogyatkozás vagy fényes üstökös jelentkezésekor is felhívta figyelmét az égbolt aktuális érdekességeire. Mindezek az élmények nagyon közel hozták hozzá a csillagászatot. Tudását szakkönyvek olvasásával fejlesztette tovább középiskolás korában. Ezen korszakától számította komolyabb csillagászkodását. Ezt bizonyítja, hogy 1996-os tanulmányának bevezetőjében azt írja, hogy "több mint 30 év alatt amatőr csillagászként" szerzi ismereteit.
Nem is csodálkozott senki a családban, amikor érettségi után Vajk Erzsébet az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezett, éspedig azzal a szándékkal, a hogy csillagász végzettséget szerezzen. Az első felvételije sikertelen volt. A következő évben is ugyanide kérte felvételét, akkor is elutasították helyhiányra hivatkozva (úgy tűnik szüleinek értelmiségi volta, ráadásként apja kántortanítói állása az 1960-as évek közepén nem volt jó ajánlólevél). Így neki a csillagászat egész életében csak a szeretett hobbyja maradhatott.
Pécsett maradt és irodai állásban dolgozott a Közút Építő Vállalatnál. Itt ismerkedett meg Kemenes Lászlóval 1965-ben, akivel 1967. november 19-én házasságot kötött. Két fia született, az első 1968-ban, a második 1969-ben. Éppen a második gyermeke születése idején készítette Kulin György és Kollányi Ágoston a "Hobbym a csillagos ég" című filmet országszerte. Így a film pécsi felvételén 1969. augusztus 26-án nem jelenhetett meg személyesen. Helyette férje, Kemenes László ismertette az éppen készülő 200 mm-es tükrös távcsövét és ez a jelenet így is maradt benne a filmben.
1970-1975-ig Szentlőrincen éltek, mert itt kaptak lakást. Férje itt dolgozott, Baby a kicsi gyermekeket nevelte. A gyermekek már nagyobbak voltak, amikor 1975-ben visszaköltöztek Pécs belvárosába. Ez év őszén nyitotta meg a TIT az ország első épített planetáriumát Pécsett, a Mecsek déli oldalában. Kezdettől több alkalmazottja volt az új intézménynek, de feltétlenül kellett a planetáriumi előadások tartásához olyan is, aki a csillagászatot és az égboltot ismeri. Így lett Kemenes Lászlóné hazánk első planetáriumának első vezetője, lelkes szervezője, szakmai munkatársa. 1975-től jó nyolc éven át tartotta a 6 m-es kupola alatt, a kisplanetáriumi műszerrel az előadásokat: előre bejelentett csoportoknak, iskolai osztályoknak, tanároknak, arra járó kirándulóknak, kicsiknek, nagyoknak. Mindig élőszóval, néha naponta 5-6 előadást is vállalva mutatta be az égbolt érdekességet. Saját maga szerkesztett előadásait diaképek vetítésével illusztrálta. Később, a planetárium 1998. májusi újranyitását követően ismét többszáz előadásra vállalkozott. Pontos számot nem ismerünk, de valószínűleg 5000 planetáriumi előadást tartott összesen. Szívesen ment a megye más településeire, a legtöbb ilyen kitelepült előadását Bólyban tartotta meg.
Férje kezdetben csak a távcsövek építésében segített, majd a feleség védőszárnyai alatt lassan ő is "megfertőződött" a csillagászattal. A Csillagászati Levelező Tanfolyam vizsgáját ő is letette Budapesten, majd Pécsett Kulin György jelenlétében planetáriumi előadói vizsgát tett. Időnként az előadások tartásába is besegített, körülbelül 100 előadást maga tartott.
Amikor 1985-ben megnyílt az Apáczai Csere János Művelődési Központ, amely a város legújabb és legnagyobb művelődési háza volt: Kemenesné ide került népművelőnek és később az intézmény igazgatója lett. Itt kaphatott helyet hetenkénti összejöveteleire a pécsi csillagászati szakkör, a Csillagászat Baráti Köre megyei rendezvényei. Ide szervezhették a segítségével több országos rendezvényt: itt találkozhattak a meteorészlelők, a változócsillagok megfigyelői, a csillagászattörténet és a napórák barátai. Az újraalakult Magyar Csillagászati Egyesületbe 1990-ben lépett be 453. számú tagként. 1991-ben az első helyi csoport a pécsi lett, az is itt alakult meg. Itt volt az alakuló ülése az Astra Pécsi Csillagászati Egyesületnek 1994. március 5-én, melynek Baby is az alapító tagja lett. Az 1996. március 9-i közgyűlés az egyesület tiszteletbeli tagjává választotta.
Aktívan részt vett a hazai csillagászati rendezvényeken, találkozókon. Kulin György, Róka Gedeon, Ponori Thewrewk Aurél, Mécs Miklós, Szíjártó Lajos, Schalk Gyula, Zombori Ottó, Gellért András és sok más a csillagászati ismereteket terjesztő ember: jó barátként ismerte és szerette. Ha Kulin György Pécsett járt csak Kemenesék lakásában lehetett szállása. Ilyenkor Baby készítette el vacsoráját (omlettjét) és maga vetette meg az ágyát. Róka Gedeon pedig minden egyes találkozásuk alkalmával mindkét kezét megcsókolta és hangosan kijelentette, hogy mennyire szereti. Legendás baráti kapcsolatok fenntartásában működött közre ilyen módon a Nagy Öregekkel!
Ott volt 1975-ben Budapesti Planetárium alapkőletételén, 1977-ben a megnyitásán és később a Planetáriumi Tanács tagja lett. A Csillagászat Baráti Körének vezetőségi tagja volt 1980-tól 1989-ig. Minden nagyrendezvényen, tanfolyamon, továbbképzésen, csillagászati ismeretterjesztő eseményen, szakkörvezetői konferencián, planetáriumi tanácskozásokon részvevő volt. A korabeliekkel együtt alkotott Csillagász Család (Csi-Csa) "Ősapjának" Kulin Györgyöt, "Anyjuknak" Kemenes Lászlónét választotta, aki "Tyúkanyóként" terelte csillagászbarátait.
A közművelődési dolgozóként, még csaknem 50 évesen is vállalkozott felsőfokú képzésre. Művelődésszervezői szakot végzett el Kaposváron 1993-1995-ig. Diplomadolgozatát a "Csillagos ég a néphagyományban" címmel 1996-ban készítette. Kiskora óta érdekelte a magyarság által ismert csillagos ég. Planetáriumi előadásait is sokszor fűszerezte a nép ajkán élt csillag- és csillagkép-elnevezésekkel. Sőt, a pécsi planetáriumba érkező idősebb falusi embereket is kikérdezett arról, hogy gyermekkorukban milyen csillagokról és csillagképekről hallottak és ezeket is feljegyezte. Lelkesen összegyűjtötte a hazai szakirodalom korábban nyomtatott ilyen tárgyú tanulmányait. Balassa Iván, Berze Nagy János, Csaba György, Diószegi Vilmos, Dömötör Tekla, Gömöri János, Ipolyi Arnold, Kandra Kabos, Kulin György, Mándoki László, Oláh Andor, Ortutay Gyula, Schalk Gyula, Tarján Gábor, Toroczkai-Wigand Ede írásai alapján állította össze 115 oldalas munkáját.
Nyugdíjba vonulása után még a Pécsi Kulturális Központban dolgozott. 2005 óta küzdött nehéz betegségével, melyet férje gondos ápolással próbált elviselni. Néha bizakodott, de reálisan, az utolsó pillanatig tiszta tudattal látta sorsát. 2007 karácsonyán már mindenki azt hitte itt a vég. Majd kissé jobban lett és 2008. január végén egy este még távcsövével mutatta két unokájának a bolygókat és mesélt nekik a csillagos égről.
Pécsett hunyt el csendesen, 2008. március 18-án este. A pécsi köztemetőben temették el 2008. április 2-án. Temetésén nagy létszámú gyászoló tömeg jelent meg, hiszen még valamennyi testvére és azok családja és rokonsága megjelenhetett itt. A 11 testvér közül ő hunyt el elsőként. Utolsó útjára kísérhették amatőrcsillagász társai is, részvétet nyilvánítva mozgalmunk nevében. Sírja a temető északkeleti részébe, a C. parcella XXII./40. helyén található. A gyászhírt hozó értesítésen a Kulin György vezette mozgalom "Csillagász indulójának" kezdő sorai álltak: "Az esti csillagot ha látom/ Rólad mesél az édesem…"
Hitvallása lehetett, amit írt a tanulmányának végén: "A csillagok altatta és keltette nemzedékeknek nem volt távcsövük, azt a képzeleterő pótolta. Ez a termékeny képzelet hősöket, eszközöket, társakat küldött fel az égbe, hogy tolmácsolják az égi hatalmasságoknak az ember vágyait, álmait, örömét és bánatát. Égre törő vágyaink megvalósítása közben azonban nem vettük észre, hogy öreg pásztoraink csendben eltűntek mellőlünk és sírjukba vitték ősi csillagismereteiket, csillaghagyományaikat".
1948. nov. 4-én született Pécsett. 1963-ban a pécsi Pedagógiai Főiskola Alkotmány utcai I. számú Gyakorló Iskolájában az általános iskolai, 1967-ben a Rókus utcai Vegyipari Gépészeti Technikumban a középiskolai tanulmányait végezte el. 1967-től 1972-ig Budapesten, az Állatorvosi Egyetemen tanult. 1977-ben házasodott meg. Marcell fia 1980-ban, Attila fia 1983-ban született. Állatorvosként oda ment ahová éppen az állami szervek helyezték: Budapesti Állategészségügyi Állomás, Bácsalmási Állami Gazdaság, Kisszállási Petőfi Termelőszövetkezet, Boscoop Dombóvár voltak sorban a munkahelyei. Az 1990-es változásokkor Pécsre visszatérve magán-állatorvosi rendelőt nyitott. Az első pécsi magánpraxisú kisállatorvosként hamar igen népszerű lett. 22 éven át tízezer számra keresték fel a gazdák kedvenc háziállataikkal, főleg kutyáikkal. Nagyon szerette szakmáját, az állatok gyógyítását. Akkor már egyedül élt, így a nap bármely órájában, vagy akár éjszaka is a kis betegek rendelkezésére állt. Ha igényelték, akkor kocsijába ülve, vagy robogójára pattanva házhoz ment. Többször tanúi voltunk, hogy éjjel a csillagászati táborokba hoztak ki hozzá a gyógyítani való ölebeket.
Mert Láng Miklóst középiskolás kora óta érdekelte a csillagászat. Belépett a Csillagászat Baráti Körébe és a TIT-be. 1966 óta járt a pécsi csillagászati szakkörbe, amelynek akkor egyik vezéregyénisége éppen Dr. Balázsy László állatorvos volt. Itt a könyvek, a folyóiratok, például a Sky and Telescope friss számai, az előadások, a társaság és általánosságban az űrhajózás és holdraszállás légköre hatására örök rabja lett a csillagászatnak. Egyetemistaként, pécsi nyári szakmai gyakorlatának idején került Dr. Balázsy László házának teraszára 1969. aug. 26-án, ahol Kulin Györggyel válthatta a már említett és filmen megörökített mondatokat.
Igazából 1990 után kapcsolódott vissza a pécsi amatőrcsillagászok világába. Járt a csillagászati szakkör heti foglalkozásaira és ott több kiselőadást is tartott. Belépett a Magyar Csillagászati Egyesületbe 1991-ben, 658. sorszámú tagként. Alapító tagja volt 1994-ben az Astra Pécsi Csillagászati Egyesületnek. Az 1991-1998-ig tartott pécsváradi nyári észlelőtáborokba is jött: ide már a kisfiait is kihozta. A gyermekeknek nagy élmény volt a csillagos ég alatti éjszakai nyüzsgés, a sátorban alvás és a rendszertelen napirend.
Kulin-tanítványként, Láng Miklós is vágyott a csillagos ég látnivalóinak saját szemmel való megfigyelésére. Sokat észlelt, habár nagyrészt nem dokumentálta a látottakat. LMK jelzéssel még a változócsillagok észlelését is megpróbálta 1992-1993-ban. Leginkább a bolygók minél jobb látványára sóvárgott. Kisebb lencsés és kicsit nagyobb tükrös távcsövek után ilyen célzattal bővítette ismereteit és távcsőparkját. Minél jobb, valami igen jó távcsövet szeretett volna. 1992-ben Pozsonyból, Jávorka Ágostontól rendelt egy kiváló minőségű 200/1200 mm-es távcsőtükröt. Több hónapig izgatottan várta, hogy megérkezzen. Dobson-rendszerűre megszereltette és kipróbálhatta. Az optika kiváló volt bolygókra is és fényerőssége okán mélyegekről is pompás képet adott. Felejthetetlen képet adott a pécsváradi tábor éjszakájában például a Fátyol-köd íveiről és a Helix-ködről. Igaz akkor és ott olyan sötét volt az ég, hogy az M33-ot is láttuk szabad szemmel. A távcső kocsival könnyen hordozható és kezelhető volt, így sokszor hozta el a pécsi távcsöves bemutatásokra.
Városi lakása egével azonban nem volt megelégedve, ezért 1994-ben a megye egyik legeldugottabb helyén vásárolt magának egy telket, présházzal. Hegyszentmárton szőlőhegyén, a Villányi-hegység nyugati szélén valóban kiváló ég volt, körpanoráma, és villany sehol. Gyakran hívta és vitte le pécsi csillagászbarátait ide, esti-éjszakai távcsövezésre. Nagy hatással volt ránk, amikor innen, az ország egyik legdélebbi észlelőhelyéről (földrajzi szélessége: 45,9 fok) 1992. február 26-án éjjel (Vincze Ivánnal együtt) északi fényt látott. Onnantól kezdve bízhattunk abban, hogy még Pécsről is lesz esélyünk sarki fények látványára. 1994. július 19-én is ott voltunk vele, és a 200 mm-es Dobsonban néztük, ahogy a Shoemaker-Levy 9 első darabjai a Jupiterbe csapódtak.
Később a 200 mm-es távcsövet a pécsi közösségnek adta. Akkor egy még jobb bolygós-távcsőre, egy kitakarás mentes Yolo-ra vágyott és azt vásárolt Schné Attilától. Nagy öröm volt a 172/1863 mm-es hajtogatott fókuszú távcső megérkezése 2003-ban, még a "Nagy Mars Földközelség" előtt. Azonban a házában tárolt Yolo állványa, tengelyrendszere és szögletes doboza olyan terjedelmes és súlyos volt, hogy egyedül nem tudta összerakni: Így "kénytelen" volt pécsi csillagásztársait segítségül hívni, ha valami bolygós esemény, jó láthatóság, oppozíció adódott. Szívesen mentünk hozzá, mert kritikusan ugyan, de nagy tudással beszélt nekünk az optikák minőségéről, a távcsőrendszerekről, a bolygóészlelés gyakorlati fogásairól.
Állatorvosi hivatása és egész napos munkája mellett, a szabadidejében lehetett csak amatőrcsillagász. Így jobbára Pécs csak közössége ismerte és szerette. Szájában az elmaradhatatlan cigarettával jelent meg távcsöves bemutatásokon, közös észlelési akciókon. Azért figyelemmel kísérte az országos mozgalmat is, és az elmúlt évtizedek alatt hosszabb-rövidebb időre megjelent Ágasvár, Szentlélek, Tarján, Palé, Hegyhátsál, Baja, Pécsvárad, Boldogasszonyfa rendezvényein, táboraiban. Társaival elutazott Ausztriába a Nemzetközi Távcsöves Találkozó rendezvényei is. 2010-ben még elrepült Dél-Amerikába. Peruban hetekig járt autóbusszal az Andok hegyei között. Elrepült a Nazca vonalak felett és eljutott Machu Picchuba. Nem vitt távcsövet, így csak puszta szemmel gyönyörködhetett a déli égbolt szépségeiben. Neve és kisebb írásai az Astra, a Binary, a Bökönc, a Gemma és a Meteor lapokban fordultak elő.
2012 nyár elején értesült betegségéről és orvosként tudatában volt gyógyíthatatlanságával. Azért még eljárt a hetenkénti összejövetelekre, augusztus közepén még éjjel többször kiment Paléra. Tervezett még Rómába egy utazást, de erre már nem volt ereje. December 10-én még eljött a csillagászati szakkörbe. Tudta (mi is láttuk) hogy utoljára! Köszöntöttük Miklós nap alkalmából (már nem ihatok semmit! – mondta). 2012. december 19-én hunyt el barátunk Pécsett. Különleges egyéniségű emberrel lettünk szegényebbek!
Hamvai nem temetőben nyugszanak, hanem Pécs főterén. A valamikor itt álló középkori Szent Bertalan templom helyére a török időkben (Mekka felé tájolva) a Gázi Kászim dzsámit építették. Ebben a ma keresztény, Belvárosi-templomnak az altemplomában nyugodhat 2013. január 26-a óta barátunk. Rokonsága, ismerősei és kollégái mellett, népes számú csillagászcsapat kísérte utolsó útjára.